Mitől lesz boldog egy nő?

Hát nem attól, ha minden titkos gondolatát kitalálják...

Ó, az kéne még -- hogy a gondolataimmal se lehessek egyedül?! Nem, nem hiszem, hogy ez kell a nőnek. Hová is tűnne akkor az a vonzó titokzatosság?

De nem is a csillogás kell vagy a hírnév, és nem is egy csillag Hollywood utcakövein! Nem. Mert lám, hány sztárról írják a pletykalapok, hogy igazán boldog…? Én nem tudok ilyenről. Pedig látszólag mindenük megvan, a tenyerén hordozza őket a világ. A legmenőbb körökben mozognak, és nem hogy a legújabb divat szerint öltöznek, de ők maguk diktálják a divatot. Még a pincsikutyájukat is pedikűröshöz meg masszázsra hordják. Mi kellhet még ennél is több? Nem, talán nem több kell, hanem valami más.

Vajon valamelyik ügyeletes álompasi? Valószínűleg nem. Szépség? Tökéletes alak? Biffidus essensis? Q10 koenzim? Cellulitisz elleni kenceficék? Ugyan már, kit tenne hosszú távon boldoggá néhány zacskó szilikon?! A nők többsége azért ennél többre vágyik! Karrierre? Talán. Családra? Meglehet, bár ma már ez sem annyira jellemző. Ugyan mi tesz minket boldoggá?

Hallottam egyszer egy néniről, akinek az jelentette a legfőbb boldogságot, hogy gondoskodhat valakiről, hogy szerethet valakit, hogy hasznossá teheti magát. A férje elhagyta, amikor megszülte kisfiát, de később megismerkedett egy férfival, akivel nagyon megszerették egymást. Együtt nevelték fel a kisfiút. Aztán kiderült, hogy a férfi beteg. Az asszony hűségesen ápolta, végig mellette volt, majd eltemette a férfit, aki apja helyett apja volt a gyermekének, és akit teljes szívéből szeretett. De újabb esélyt kapott az élettől, amikor már ötvenéves is elmúlt. Nagy szerelem volt, két özvegyember második lehetősége. Komoly közös terveik voltak, amikor a bácsi váratlanul szívrohamot kapott, és meghalt. A néni újra egyedül maradt, egyedül a sokszoros fájdalmával. Ám váratlanul ismét találkozott valakivel. Most is mellette van, csakhogy ez a férfi is súlyos beteg, és a néni tudja, hogy őt is el fogja veszíteni. De nem adja fel, kitartóan és végtelen szeretettel gondozza azt, akit ismét a szívébe zárt. Emberfeletti küzdelem ez, amit egy nő a boldogságáért vív! Rátalál, majd elveszíti, de mindig talpra áll. Azt hiszem, erre nem sokan lennénk képesek.

Mindenkinek más okoz örömet. Az egyik ismerősöm unokatestvérei például a hetedik kistestvérük érkezését várják. A szülők tanult, megfontolt emberek, a család az életük, noha nem sorolhatók a gazdagabbak közé. De náluk nem is a pénz az elsődleges szempont, vagy az, hogy ha bővül a család, a többinek kevesebb jut. Manapság persze ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni, de náluk nem ez a legfontosabb. Ők akkor boldogok, ha sok szép, okos és egészséges gyermekük van, hogyha teljes a család, hogyha békességben együtt lehetnek.

Azt hiszem, a nők többsége nem elérhetetlen magasságokba, hatalomra, gazdagságra, luxusra, sikerre vágyik leginkább, hanem egyszerű, mindennapi örömökre; arra, hogy mielőtt elalszik, elégedetten tekinthessen vissza a napjára.

Sok kis apróság igen nagy boldogságot szerezhet! Ilyen például a játszótérről hallatszó önfeledt gyerekzsivaj, egy kedves mosoly, egy kis gyengédség, egy udvarias gesztus, egy tarka falevél a járda szélén, egy vicces üzenet, egy bátorító ölelés, egy elismerő pillantás, a kitűzött feladat megvalósítása. Meglepetést szerezni és meglepetést kapni, rábukkanni egy találó idézetre. Egy hangulathoz illő film, egy fülbemászó dallam, egy megkapó illat, egy baráti „mi újság?”. Ha meghallgatnak, sőt meg is értenek, vagy ha éreztetik velünk, hogy számítanak ránk, és fontosak vagyunk.

Ha nem kellene nap mint nap megharcolnunk azért, hogy ne „csak egy nő” legyünk, hanem egyenrangú felek, társak, és ne lenézett beosztottak! Ha nem csak a tűzhelynél látnának szívesen, ha megszűnnének a szőkenős viccek, ha kivernék végre a fejükből a rólunk alkotott megkövesedett, ósdi sztereotípiákat! Ha mindig önmagunk lehetnénk, és a férfiak nőként fogadnának el minket -- az lenne ám maga a boldogság!

Mi is hát a boldogság? Edit Stein e kérdésre így válaszol:
„Öröm vég nélkül, fény árnyék nélkül,
szeretet korlátok nélkül,
életteljesség fáradtság nélkül,
lángoló tetterő
és egyben tökéletes béke,
minden feszültség nélkül:
íme, ez az örök boldogság.”

Az én válaszom pedig az: a legnagyobb boldogság az, ha viszontszeretnek. Mert ha az ember szeret valakit, akkor elfogadja olyannak, amilyen. Akkor örömet akar szerezni neki, odafigyel rá, együtt sír és együtt nevet vele, hűen kitart mellette, nem bántja meg soha akarattal.

Igen, én azt hiszem, a kölcsönös szeretet a kulcs a boldogsághoz.