Lábbeli

Amerikában megszokott látvány, hogy a munkába siető nők elegáns kosztümöt viselnek, sportcipővel, és a hátizsákban lapuló, csinos lábbelit csak az irodában húzzák fel. Aki próbált már tűsarkúban villamosra szállni, megérti ezt a furcsa, de praktikus szokást.

Ősünknek nyomós oka volt, hogy két lábra emelkedett. Először nem lehetett kellemes, és olykor elvesztette az egyensúlyát, de messzebbre látott, korábban észrevette az ígéretes zsákmányt vagy a fenyegető veszélyt. Idővel a láb erős teherviselő szervvé alakult át, és csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül rá az első lábbeli.

Talpunk nem simul a talajra, hanem három ponton támaszkodik: a nagylábujj mögötti és a kisujj mögötti párnára, továbbá a sarokcsontra. Járás közben a talaj érintésekor a láb boltozatos szerkezete rugalmas rendszerként csökkenti a földet érés megrázkódtatását, a láb csontjainak finom, dinamikus redőzésével kiegyensúlyozza a talaj egyenetlenségeit. A rugalmas teherátvitelről kettős boltozat gondoskodik: a szélső lábujjak mögötti támaszkodási pontok között ível a harántboltozat, továbbá a sarokcsonttól a nagylábujj és a kislábujj mögötti támaszkodási pontok között legyezőszerűen szétterülve húzódik a hosszanti boltozat. Ez a szerkezet a lépés során segít a láb átgördülésében és elrugaszkodásában. Nedves homokban sétálva szépen kirajzolódik az egészséges láb jellegzetes, piskóta alakú talpnyomata.

Úgy lettünk megteremtve, hogy egyetlen, rugalmas talajon futunk a mamut után. Ehelyett ma lebetonozott utakon járunk, sima, kemény felületeken, nem megfelelő cipőben, amely egyes izomcsoportokat túlterhel, másokat tétlenségre ítél. Mindez hozzájárul számos, fájdalmas láb-deformitás kialakulásához. Már a kisgyermekre is cipőt húzunk, amikor még járni sem tud. Pedig a lábboltozat kialakulásához sokat kellene ugrálnia, mezítláb szaladgálnia a kertben, egyenetlen talajon, hogy lába folyamatosan megkeresse az egyensúlyi helyzetet, izmai kifejlődjenek és megedződjenek.

A cipőt arra találták ki, hogy védje a lábat az időjárás és a terep ártalmai ellen. Célszerű kényelmes viselet, amely nem akadályozza a szabad mozgást. Ám az észérvek helyett inkább a divat diktál. A konfekció hátulütője, hogy a sokféle lábat ugyanolyan típusú cipőkbe kell belekényszeríteni. Kényelmesnek tűnik, mégsem ajánlott sarok nélküli, saru jellegű divatcipőt viselni, mert ahogy lábunkat a betonhoz csapjuk, mikrosérülések sorozatát szenvedjük el. Kifejezetten egészségtelen a tűsarkú, bár nyúlánkabbnak mutatja az alkot. Ezt a lábbelit csábítóan nőiesnek tartják, de előnytelenné teszi a tehereloszlást. A testsúly a harántboltozatra nehezül, a térd- és a csípőizület természetellenes tartásba kényszerül, a sarok bizonytalanná teszi a járást, kificamodhat a boka. Az edzőcipő sem jó megoldás. Már minden szabadidős tevékenységhez van külön lábbeli, a tenisz-, futó- és egyéb sportcipőket az adott mozgáskultúrának megfelelően fejlesztették ki. Általános használatra nem alkalmasak, mert ami edzés közben védi az izmokat a túlterheléstől, az normál körülmények között gátolja a megfelelő izommunkát.

Az ideális viselet:

• természetes anyagból készült, jól szellőzik
• amikor lépünk, és a láb átgördül, a cipő orra nem nyomja az ujjakat
• a lábujjak lazán elférnek, nem torlódnak össze
• talpa hajlékony, rugalmas
• sarokmagassága maximum 4 cm
• a terhelési felszíneken a testsúly eloszlása optimális
• jól tartja a bokát

Már csak az a kérdés, hogy ezt az ideális lábbelit merre lehet megtalálni (persze elérhető áron)?