2008. szeptember 24., szerda

Tavaszi tekercs

A tésztához:
30dkg búzaliszt,
fél kávéskanál só,
1 pohár hideg víz,
1 felvert tojás.
Dolgozzuk tésztává a lisztet a vízzel és a sóval. 30 percig nedves ruha alatt pihentessük.
Deszkán nyújtsuk ki körülbelül 1,5 mm-es vastagságúra.
Éles késsel vágjuk 16x16 cm-es négyzetekre.

A töltelékhez:
15 dkg csiperkegomba,
1 fej vöröshagyma,
10 dkg zeller,
10 dkg spenót,
10 dkg bambuszrügy (elhagyható),
10 dkg szójacsíra,
1 kávéskanál só,
1 kávéskanál cukor,
fél kávéskanál glutamát (elhagyható),
1 evokanál portói (vagy száraz fehér bor),
1 evokanál szezámolaj,
2 evokanál szójamártás,
2 evokanál olívaolaj,
2 tojás,
1 gyömbérgumó,
bors.
Vágjuk össze a zöldségeket, és a gyömpért porítsuk el.
Verjük fel a tojást, és az olaj kivételével adjuk hozzá az ízesítoket.
A felforrósított olajba tegyük a zellert, majd a többi zöldséget.
Kevergetve süssük két percig. Adjuk hozzá a tojást, és ha megszilárdult, vegyük le.
Hutsük ki.
Tegyünk a tésztakockák közepére 1-2 kanál tölteléket, a két szélét hajtsuk fel, tekerjük össze.
Kenjük meg tojással.
1-2 liter olajat forrósítsunk fel egy mély edényben.
Süssük meg a tekercseket.
Egyszerre háromnál többet ne tegyünk az olajba. Sütés közben forgassuk meg párszor.
Ha egyenletesen megpirultak (kb. 10-15 perc), vegyük ki.
Natúr salátalevelekre helyezzük, és különféle friss zölddel díszítjük.

Töltelékek:

Egyszerű

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 1 kg kínai kel,
  • 2 kanál száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kávéskanál ötfűszerpor vagy édeskömény,
  • 1 kevés olaj,
  • ízlés szerint só.

A káposztát csíkokra vágjuk, kevés zsiradékon kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, megfűszerezzük, és puhára pároljuk.

Gombás

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 0,5 kg kínai kel,
  • 25 dkg gomba (csiperke),
  • 2 cm póréhagyma (vagy két szál zöldhagyma),
  • 2 kanál száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kávéskanál ötfűszerpor vagy édeskömény,
  • 1 kevés olaj,
  • ízlés szerint só.

A káposztát csíkokra, a gombát vékony szeletekre, a póréhagymát vékony karikára vágunk. Kevés zsiradékon előbb a hagymát, majd a gombát és a káposztát is kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, puhára pároljuk.

Zöldséges

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 0,5 kg kínai kel,
  • 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér,
  • 1 kis fej karalábé,
  • 10 dkg zöldborsó,
  • 2 cm póréhagyma (vagy két szál zöldhagyma),
  • 2 kanál száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kávéskanál ötfűszerpor vagy édeskömény,
  • 1 kevés olaj,
  • ízlés szerint só.

A zöldségféléket vékony csíkokra vágjuk, evés zsiradékon a kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, hozzátesszük a zöldborsót, fűszerezzük, puhára pároljuk.

Zöldpaprikás

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 80 dkg kínai kel,
  • 2 nagyobb (lehetőleg piroshúsú) paprika,
  • 5 cm póréhagyma (vagy egy csokor zöldhagyma),
  • 2 kanál száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kevés olaj,
  • ízlés szerint só, bors.

A zöldségeket csíkokra, a póréhagymát vékony karikára vágjuk. Kevés zsiradékon előbb a hagymát, majd a paprikát, végül a káposztát is kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, fűszerezzük, puhára pároljuk.

Húsos

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 80 dkg kínai kel,
  • 20 dkg apróra vágott főtt hús,
  • 1 kávéskanál szójamártás,
  • 2 kanál száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kevés olaj,
  • ízlés szerint só, bors.

A káposztát csíkokra vágjuk, kevés zsiradékon kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, megfűszerezzük, puhára pároljuk. Hozzákeverjük a húst és a szójamártást, és összeforraljuk.

Pörköltes

Hozzávalók: 6 tekercshez

  • 80 dkg kínai kel,
  • 20 dkg darált (vagy apróra vágott) pörkölt
  • 2 ek száraz fehérbor,
  • 1 kávéskanál gyömbérpor,
  • 1 kevés olaj,
  • szükség szerint só.

A káposztát csíkokra vágjuk, kevés zsiradékon kissé megpirítjuk, a borral felengedjük, megfűszerezzük, puhára pároljuk. Hozzákeverjük a húst, és összeforraljuk.


Hozzávalók a tésztához:
  • 250 g liszt
  • 2 tojás
  • 1/2 l víz
A töltelékhez:
  • 250 g sovány disznóhús
  • 150 g rákkonzerv vagy fagyasztott garnélarákocskák
  • 1 fej hagyma
  • 1 kisebb zeller
  • 250 g szójacsíra
  • 2 ek. szójaszósz
  • 1 ek. kristálycukor
  • olaj a sütéshez
Elkészítés:
A felsorolt hozzávalókbol készítsük el a tésztát,amely hasonló a palcsintatésztához,majd 15 percigpihentessük.Közben a zellert és a megtisztított hagymát vágjuk apróra,és egy kevés olajon 1 perc alatt jól piritsuk át.A húst,a rákot,a szójacsírát adjuk a hagymához és további 3 percig süssük.A husos keverékhez adjuk hozzá a cukrot,a szójaszószt,majd sózzuk meg és még egyszer alapossankeverjük össze.Az előkészített tésztából süssünk vékony palacsintákat,majd mindegyiket töltsük meg a húsos keverékkel.A palacsinták széleit hajtsuk be,majd tekerjük fel őket.A tekercsek szélét ragasszuk össze lisztből és vízből készített nyers tésztával.A kész tekercseket forró olajban süssük aranybarna szinűre.Ha megpirultak szedjük ki őket egy tányérra,és itassuk le róluk a felesleges olajat.

Nincsenek megjegyzések: