
http://hotfile.com/dl/26287744/2d73d88/WoodworkersJournal2010.01-02.rar.html








Nálunk például nincs rendesen megoldva a kisgyermekes anyukák, de például a fogyatékkal élők foglalkoztatása sem, ugyanis sok munkahelyen még nem szívesen alkalmaznak részmunkaidőben embereket, és a távmunka lehetőségből is viszonylag kevés van. Ráadásul, bár ez diszkrimináció, sok helyen még mindig előnyben részesítik a férfi jelentkezőket, hiszen ők nem fognak szülési szabadságra menni, és valószínűleg a beteg gyerekkel is inkább a nők rohangálnak az orvoshoz.
A másik nagy probléma, ami még megoldásra vár, hogy a nők sok helyen még mindig kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. Ennek gyökerei egészen addig nyúlnak vissza, amikor is a nők elkezdhettek dolgozni. Ekkor nem csak női mivoltuk miatt részesültek alacsonyabb bérezésben, de azért is, mert általában nem rendelkeztek szakképesítéssel. Nem csak nálunk volt ez jellemző, hanem a 20. század elején szinte egész Európában, a helyzetüket nehezítette az is, hogy nehezebben szerezhették meg a szakképesítést. Ebben az időszakban úgy állapították meg a gyengébbik nem fizetését, hogy az lényegében csak kiegészítése lehessen az őt eltartó férfi bérének.
A nők nagy része szembesül a kérdéssel élete során, hogy karrier vagy család, ugyanis a terhes nők nagy része előbb-utóbb elveszíti állását. Nehezíti a helyzetet a sematikus, már-már előítéletes gondolkodás, melynek „köszönhetően” az ugyanolyan végzettséggel rendelkező férfiak magasabbra jutnak a ranglétrán, pedig elméletileg az esélyek egyenlők. Elméletileg. A valóság azonban az, hogy a nők számára még mindig létezik az üvegplafon, mely meggátolja, hogy igazán magas pozíciókban kerülhessenek, de ha mégis, akkor is kevesebbet fognak keresni, mintha férfiak volnának.

Egyik fontos vitaminforrásunk.
A póréhagyma a vöröshagymának és a fokhagymának egyaránt rokona. Mindkét rokon íze megtalálható benne. Nálunk kevésbé ismert, pedig élettani jelentősége nem csekély, s van még egy-két dolog, ami a javára szól. Franciaországban nagyon szeretik, ebből a hagymából készül a híres francia hagymaleves.
Már az ókori Rómában is különleges erőt tulajdonítottak neki. Úgy gondolták, hogy aki sok póréhagymát fogyaszt, rendkívüli erőt vesz magához.
A póréhagyma lombja dús, zöld levelei laposak és szélesek. A hagyma fejének íze kevésbé erős, mint a mi vöröshagymánké, és kellemesen, gyengén édes.
A póréhagyma általános élettani hatása kiváló. A, B, és C-vitamint, ásványi sókat és vasat tartalmaz. Jó hatással van a máj és a gyomor működésére. Tisztítja a beleket, hígítja a vért, fokozott munkára készteti a veséket, ezáltal vizelethajtó, fogyaszthatjuk köhögés ellen, vagy kúraszerűen annak érdekében, hogy csökkentsük a koleszterinszintünket.
Ajánlatos elsősorban nyersen fogyasztanunk. Zsenge íze, kevésbé csípős aromája miatt nem érzi meg a gyomrunk annyira, mint a vöröshagymáét, vagy a fokhagymát.
Hideg szendvicsekre, zsíros kenyér mellé kitűnő kiegészítő, segíti a szervezetnek feldolgozni a bevitt zsiradékot. Salátákba kifejezetten ajánlott.
Kevesebb főzési időt igényel, mint a vöröshagyma, íze sem lesz olyan intenzív. Levesbe főzhetjük egészben is, persze alapos mosás után, hiszen levelei alatt, szárai között könnyen megbújik a homok.
Készülhet belőle hagymakrémleves, süthető sütőben, nyári grillen, más zöldségekkel együtt, vagy tepsiben sült ételekkel együtt.
Jobb, ha nem karikázzuk fel, így a főzés végén is egyben marad.
