Nőként a munkaerőpiacon

Az egyik német tulajdonú cégnél a női munkavállalók kerek húszezer forinttal kapnak kevesebbet a férfi kollégáknál. Vajon miért? Ők nem tudnak annyira „keményen” dolgozni? Amit ők csinálnak az kevesebbet ér? Miért van az, hogy a mai emancipált világban is előfordul, hogy kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért a nők, mint a férfiak?
Manapság Magyarországon a nők foglalkoztatottsága 48,8%, szemben ezzel a férfiak foglalkoztatottsága 64%. Jó hír, hogy ez körülbelül megegyezik az EU-s átlaggal, rossz hír, hogy a rendszerváltás óta a nők foglalkoztatottsági mutatója folyamatosan csökken. Ez azért rossz, mert elmondható, hogy azokban az országokban, ahol nő a nők foglalkoztatottsága, nő a születési arány is, mert általában jobb óvoda- és bölcsőderendszerrel rendelkeznek. Az Unió rengeteg pénzt áldoz a nők esélyegyenlőségére, de sajnos ez nem mindig érezhető.

Nálunk például nincs rendesen megoldva a kisgyermekes anyukák, de például a fogyatékkal élők foglalkoztatása sem, ugyanis sok munkahelyen még nem szívesen alkalmaznak részmunkaidőben embereket, és a távmunka lehetőségből is viszonylag kevés van. Ráadásul, bár ez diszkrimináció, sok helyen még mindig előnyben részesítik a férfi jelentkezőket, hiszen ők nem fognak szülési szabadságra menni, és valószínűleg a beteg gyerekkel is inkább a nők rohangálnak az orvoshoz.

A másik nagy probléma, ami még megoldásra vár, hogy a nők sok helyen még mindig kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. Ennek gyökerei egészen addig nyúlnak vissza, amikor is a nők elkezdhettek dolgozni. Ekkor nem csak női mivoltuk miatt részesültek alacsonyabb bérezésben, de azért is, mert általában nem rendelkeztek szakképesítéssel. Nem csak nálunk volt ez jellemző, hanem a 20. század elején szinte egész Európában, a helyzetüket nehezítette az is, hogy nehezebben szerezhették meg a szakképesítést. Ebben az időszakban úgy állapították meg a gyengébbik nem fizetését, hogy az lényegében csak kiegészítése lehessen az őt eltartó férfi bérének.

A nők nagy része szembesül a kérdéssel élete során, hogy karrier vagy család, ugyanis a terhes nők nagy része előbb-utóbb elveszíti állását. Nehezíti a helyzetet a sematikus, már-már előítéletes gondolkodás, melynek „köszönhetően” az ugyanolyan végzettséggel rendelkező férfiak magasabbra jutnak a ranglétrán, pedig elméletileg az esélyek egyenlők. Elméletileg. A valóság azonban az, hogy a nők számára még mindig létezik az üvegplafon, mely meggátolja, hogy igazán magas pozíciókban kerülhessenek, de ha mégis, akkor is kevesebbet fognak keresni, mintha férfiak volnának.

A nők számára létező üvegplafont számadatok is bizonyítják: hazánkban a társadalmat és a gazdaságot irányító kulcspozícióknak csak legfeljebb három százalékát töltik be nők, ennél nem igazán jobb az arány a középvezetői állások esetén sem, itt körülbelül 20%-os a nők foglalkoztatási aránya.