2007. február 1., csütörtök

Esküvői szokások

Esküvõi szokások, babonák
Májusfa: május elsejét megelozo estén állították a májusfákat a szerelmes ifjak. Ez titokban történt úgy, hogy a kiszemelt leány kapujánál egy fát szúrtak le a földbe, s egy ruhát akasztottak rá. Ha másnap a leány abban a ruhában jelent meg, a fiú örülhetett. Ha nem, kikosarazták. Ez a szokás falun még ma is él, városon már nem szokás.
Leánykérés: a volegény elmegy választottjának szüleihez, s megkéri a lány kezét. Ilyenkor általában a szüloknek ajándékkal is kedveskedik, a lány anyjának virágot, apjának pedig bort visz. Régen, ha nem tetszett a fiú a családnak, akkor kitették a szurét.
Az eljegyzés, vagy kézfogó: általában valamelyik nagy ünnephez (pl. karácsony, húsvét...) szokás kapcsolni. Ez a pár elso közös ünnepe, s ilyenkor rajtuk kívül általában csak a szülok vannak jelen. Gyurut cserélnek, és kituzik az esküvo napját.
Fillérek gyujtése: a menyasszony az esküvoi cipojére filléreket gyujt, ezzel bizonyítva takarékosságát, s reménykedik a házasság sikerességében.
Legénybúcsú: régen a legénybúcsú a gonosz szellemek eluzésére szolgált. Ilyenkor a volegény barátai edények összeütésével nagy zajt csaptak. Ma a volegény elbúcsúzik a legényélettol, s ehhez a barátok sok szerencsét kívánnak, konfettit, szalagokat szórnak, lufikat eresztenek el, egyszóval buliznak.
Esküvoi újság: emlékként készítik a barátok, rokonok. Elso száma a menyasszony és a volegény házasságkötésérol, és annak elozményeirol szól, humoros formában. Általában fotókkal illusztrált, 8-10 oldalas lap, amely a házassági évfordulókon jelenik meg. Tartalma: hírek,apróhirdetés,idojárás jelentés,ki kicsoda rovat,fozési és muszaki tanácsok
Merokanáltánc: a legénybúcsún kanalakkal, lábasokkal, fedokkel csapkodva körbe-körbe szaladtak az ifjú pár lakásában, s így uzték el a gonosz szellemeket.
A menyasszonyi kiegészítok babonája: talán ez a legismertebb a menyasszonyok körében. Az esküvo napján a menyasszonynak valami régit, valami újat, valami kölcsönvett dolgot, s valami kéket kell viselnie, hogy szerencsés legyen.
Virágszórás: a termékenységet jelképezi. Az oltárhoz vezeto útra virágot szórnak, hogy a házasság rogös útját elegyengessék, és hogy bo gyermekáldás legyen.
Rizs, vagy gabona dobálás: ez a szokás Ázsiából származik, s szintén -akárcsak a virágszórás- a termékenységet jelképezi.
Sorfal: a templomból kifelé tartó házaspárnak a jelenlévok sorfala között kell végigvonulnia, akik megpróbálják akadályozni. A házasság folyamán felmerülo akadályok közös erovel való legyozését jelképezi.
Útelzárás: szintén a templom elhagyásakor történik. Az ifjú pár autóval elhagyná a környéket, s elindulna elso közös útján, de ezt a rokongyerekek megakadályozzák azzal, hogy szalagokat feszítenek ki, s csak akkor adnak szabad utat, ha cukorkát, vagy aprópénzt kapnak.
A menyasszony elrablása: Régen nagyon komolyan vették ezt a babonát, mert úgy értelmezték, hogy ha a szertartás alatt sikerült elrabolni a menyasszonyt, a volegény nem érdemelte meg, hogy feleségül vegye. Ma már csak jó poénnak számít. Az elrabló elviszi a menyasszonyt egy rövid idore, például betérnek egy kisvendéglobe. Addig a volegénynek vigyáznia kell a csokorra -ha már jövendobelijére nem tudott-, mert ha az is elveszlik, az elrablás során felmerülo költségeket is neki kell állnia, ha megorzi, akkor a rabló fizeti a cehhet.
A menyasszony cipojének elrablása, elárverezése: a vendégek valamelyike az asztal alatt lopózva, egy váratlan pillanatban elcseni a menyasszony cipojét. Ha ez sikerült, jöhet az árverés. Akárcsak a menyasszonytánc, ez is jó pénzgyujtési lehetoség az ifjú pár számára. A tanúk felkínálják a cipot, s egy kalapot hordanak körbe. Minden vendég abba dobálja bele az elozo árverezo által felajánlott összeg, és az általa felajánlott összeg különbségét. Utolsóként a volegény árverez, hogy az asszony visszakaphassa a cipojét, s megkaphassa a pénzzel teli kalapot is. Egy másik változata szerint pedig a férj csak úgy válthatja ki a cipot, ha abból pezsgot iszik, vagy valamilyen más tréfának áldozatává válik.
A menyasszonyi csokor eldobása: a menyasszony az esküvoi szertartás végén háttal áll az eladósorban lévo lányoknak, s hátra dobja a csokrát. Amelyik lány elkapja, az lesz a következo, aki férjhez fog menni.
A harisnyaköto eldobása: Akárcsak a csokor eldobása, szintén a következo házasságkötést szimbolizálja, de ellentétben az elozoekkel, itt a fiúknak kell versengeniük a menyasszony intim ruhadarabjáért.
Koszorútánc: Az örömanya leveszi a fátylat lánya fejérol, s bevezeti egy lányok által alkotott kör közepére, akik kifeszítik a fátylat, s körben táncolnak. A menyasszony a fátylat annak a fejére teszi, akirol azt gondolja, hogy a leghamarabb fog férjhez menni.
Menyasszonytánc, vagy menyecsketánc: Éjfélkor az a szokás, hogy a menyasszony leveszi a fehér ruhát, s piros, un. menyecske ruhába öltözik. Kendovel bekötik a fejét, s kötényt adnak rá, fakanalat tesznek a kezébe. Egy férfi a vendégek közül egy fazekat, vagy lábost és egy fakanalat vesz a kezébe, hangosan többször összeüti, s közben elkiáltja magát: "Eladó a menyasszony!" Ilyenkor a vendégek sorban táncolnak az ifjú asszonnyal, de csak akkor, ha a fazékba pénzt dobnak. Amikor a férj megunja, hogy az asszony kézrol-kézre jár, ellopja a fazekat, odaszalad az asszonyhoz, ölbe kapja, és kiszalad vele az ajtón.
A lakás feldúlása: a vendégek belopóznak az ifjú pár lakásába, s szétdobálják az edényeket, szétdúlják az ágyat, s nagy rendetlenséget csinálnak, hogy az ifjú pár ne feledkezzen meg a házasság nehézségeirol. Ilyenkor legtöbbször arra kényszerülnek a fiatalok, hogy az éjszakát szállodában töltsék.
Konzerves doboz: A nászutasok útnak indításakor a vendégek konzerves dobozokat kötnek az autó hátuljára, hogy amikor elindulnak, az nagy zajt csapjon. Többnyire még táblát is helyeznek az autóra: "Nászutasok!". Ezzel szintén a gonosz szellemeket, valamint a szegénységet akarják eluzni.
A menyasszony átvitele a küszöbön: az elso közös lakásba költözéskor az újdonsült férj ölben viszi át a menyasszonyát a küszöbön. Ezzel becsapják a gonosz szellemeket, hogy egy személy lépett be a lakásba. Másrészt pedig a volegény megmutatja, milyen eros.
Só és kenyér: az új lakásban a beköltözéskor mindenképpen kell lennie sónak és kenyérnek, hogy az élet során soha ne kelljen éheznie a házaspárnak.
A nászajándék: a meghívott vendégek általában az esküvo elott, a megérkezésükkor adják át az ajándékokat az ifjú párnak. A nászéjszaka után általában a fiatalok is meglepik egymást gyuruvel, lánccal...stb. Régen földeket, várakat ajándékoztak.
Továbbá:
-az esküvo elott a volegénynek tilos meglesnie párját amikor a menyasszonyi ruháját felveszi.
-a férfiak között régen szokás volt rácsapni az asszonyra, nehogy elfelejtse, hogy a férfi az Úr a háznál.
-a lagzin szokás volt cserépedényt a földhöz vágni, hogy az apró darabkák szerencsét hozzanak.
-ha az ifjú pár valamelyik szüloje az esküvot már nem élhette meg, a menyasszonyi csokrot az esküvot követo napon a sírra szokták helyezni. Az elhúnyt így legalább lélekben jelen van.

Esküvői játékok
Tojás játék (kellékek: 1 nyers tojás)
Az újdonsült férjnek egy asztalra kell állnia, majd az asszonyka a tojást a férj egyik nadrágszárán alul bedugva a nadrágon keresztül fel, majd a másik nadrágszárán óvatosan lefelé pörgeti. Természetesen anélkül, hogy a tojás eltörne...

Fakanál tánc: (kellékek: 1 nagy fakanál vagy sodrófa, mellyel aztán később vonatozni is lehet)
A násznép körben áll, közben a zenekar tovább játszik. A vőlegény a fakanalat a lába közé (térde fölé) fogja, de kézzel nem szabad hozzá nyúlnia. A zene ütemére szépen besétál a körbe (közben lábaival szorítja a fakanalat), majd egy lányhoz lépve, kézi segítség nélkül beilleszti a lány lábai közé a fakanalat. (nagy szoknyában természetesen még mulatságosabb...) Ekkor a hölgyön a sor, akinek a körbe betáncolva egy ellenkező nemű lábai közé kell ügyeskednie a kanalat, anélkül, hogy az a földre esne...

Lufis tánc: (kellékek: lufik, melyek megelőzően lehetnek a dekoráció részei is, hosszú cérnával)
Mindenki párba áll, a lányok egyik bokájára 1-1 lufit kell kötözni. Majd elkezdődik a tánc, mely közben a feladat az, hogy a fiúk kipukkasszák a többi pár lufijait, miközben saját táncosuk lufiját megvédik.

Hamupipőke verseny:
Minden lány leveszi az egyik cipőjét, ezeket a táncparkett közepén egy halomba rakják. Ezalatt a fiúk a terem előtt várakoznak. Majd amikor elkezdődik a zene, a fiúk bejönnek, mindegyikük kiválaszt a kupacból egy cipőt, és megpróbálja megtalálni hozzá a hölgyet. A megtalált párral kell eltáncolnia a következő táncot.
Tánc előtti, ismerkedési játéknak is nagyon jó!


Esküvői babonák bibliája
Csokordobálás:a következő ifjú asszonyért.Esküvője után a menyasszony fordítson hátat a násznép még hajadon lányainak, és csokrát dobja közéjük. Aki elkapja, az megy leghamarabb férjhez a társaságból. A soron következő vőlegény sorsa is így dől el; csak ő az ara harisnyakötőjét kapja el, amelyet az ifjú férj hajít hátra.
Farönk:az akadályok leküzdéséért.A boldogság útján sokszor ütközünk akadályokba – ezeket könnyedén leküzdi majd a pár, ha az esküvőre menet farönkkel zárják el a templomhoz vezető utat. A házasulandóknak egy rozsdás fűrésszel kell kettéfűrészelniük a fatörzset. Munkájuk sikere azt szimbolizálja, hogy együtt a későbbiekben is képesek lesznek túljutni sorsuk minden buktatóján.
Kisfiú az ölben:a név továbbviteléért.A lakodalmi vacsora alatt egy kisfiút szokás ültetni az ifjú asszony ölébe, hogy a születendő gyermekek között mindenképpen legyen fiú, aki továbbviszi a család nevét. A kínaiak mindezért a nászágyon forgatnak meg egy kisfiút.
Koszorúslányok: az ara védelméért.A koszorúslányoknak eredetileg az volt a feladata, hogy díszes ruhájukban megtévesszék azokat, akik az arát el akarták rabolni. Egy másik változat szerint koszorúslányok csak helyi hajadonok lehettek, akik a menyasszony előtt felvonulva lehetőséget kaptak arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek – és így férjet találjanak. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy mindegyikük egyenlő eséllyel indulhasson.
Küszöbön átemelés: a kísértetek kitessékeléséért.Az ifjú férj kapja karjaiba asszonykáját, amikor először lépik át házasként közös otthonuk küszöbét. A nemes tett jó célt is szolgál: ezáltal szimbolikusan megvédi feleségét a kísértetektől, amelyek leginkább a küszöb alatt szeretnek megbújni.
Porcelántörés:a gonosz szellemek elűzéséért.A hiedelem szerint a gonosz szellemeknek egyetlen gyenge pontja van: félnek minden zajtól. Európában a porcelántörés, az Egyesült Államokban a friss házasok autójának hátuljára erősített használt konzervdobozok által keltett zörej segítségével űzik el őket.
Rozmaring:a hűségért.A rozmaring virágnyelven a házasság egyik legfontosabb pillérét, a pár egymás iránti hűségét jelképezi. A hagyomány szerint a menyasszonynak a koszorújába fonják, a vőlegénynek pedig a kabátja hajtókájába tűzik. A koszorúslányok is a rozmaring segítségével választhatják ki leendő hű jövendőbelijüket: jó pénzért almába szúrt rozmaringágakat árusítanak; s a vevők között akad horogra kedvesük is.
Rózsaszirom- és rizsszórás:a gyermekáldásért.Az oltárhoz vezető utat a koszorúslányok rózsaszirommal hintik tele, a ceremónia után az ifjú párra pedig rizst szórnak – mindkét szokás a termékenységet jelképezi. A rizsszórás modern értelmezése: gazdagságot hoz a házaspárnak. Főleg vidéken járja, hogy a kéményen fészket rakó, bő gyermekáldást szimbolizáló gólyát a háztetőre kitett babakocsival helyettesítik.
Valami régi, új, kék, kölcsönkapott:a boldog házasságért.Klasszikus angol szokás, hogy a menyasszonynak az esküvője napján, boldog házasságának zálogául, szerencsés viselnie magán valamilyen régi, új, kék és kölcsönkapott dolgot. A régi a menyasszony hajadonéletét szimbolizálja. Az új jelzi, hogy életében új fejezet kezdődött. A kék – legtöbb esetben harisnyakötő – a hűség színe. A kölcsönkapott dolog pedig a házasság két legfontosabb kötelékét jelképezi: a barátságot és a szerelmet. Ezekre az érzésekre ugyanis úgy kell vigyázni, mint a kölcsönkapott tárgyakra.

Gólya a háztetőn:
Ki ne ismerné a történetet a gólyáról, amely már puszta jelenlétével "garantálja" a gyermekáldást abban a házban, amelynek tetején (kéményén) tanyát vert? Sajnos a gólya megrendelésre nem dolgozik, ezért terjedt el vidéken az a szokás, hogy babakocsit tesznek a ház tetejére. Így mindenki tudhatja, hogy e házban gyermeket várnak a közeljövoben.

A gyűrűk viselése eljegyzés és esküvő után:
A eljegyzés lényege, hogy jegygyurut húz a férfi választottja ujjára és fordítva. Méghozzá a bal gyurusujjára. Magyarországon (és más európai országban is, kivéve Franciaország) az eljegyzés idotartama alatt a bal, majd az esküvo után a jobb kéz gyurusujján viselik a jegygyurut.

MENYASSZONYI RUHA
A ruha hagyományos fehér színe tisztaságot, szűziességet, tökéletességet, életet, fényt, örömöt és ünnepélyességet szimbolizál. A fehér ruha a menyasszonyi fátyollal együtt a védettség és meghittség iránti vágyat fejezik ki.
A babona szerint szerencsétlenséget jelent, ha a vőlegény az esküvő előtt meglátja a menyasszonyi ruhát.
Az sem jó, ha a menyasszonyi ruha túl korán elkészül! A legjobb, ha az utolsó pillanatig van még rajta varrnivaló. Ha készen vett ruháról van szó, egy kis kiegészítőt szoktak a ruháról eltávolítani, majd az esküvő napján szépen visszavarni.
Miért jó olyan menyasszonyi ruhát választani, amin sok gomb van? Mert egyes vidékeken úgy mondták, hogy annyit évet él majd boldog házasságban a lány, ahány gomb van a menyasszonyi ruháján.
A menyasszony esküvője napján csak teljes menyasszonyi díszbe öltözve nézhet tükörbe. Ha előbb is tükörbe néz, az szerencsétlenséget jelenthet.
Szép, régi szokás az esküvői ruhából vagy a fátyol anyagából varrni az eslő gyermek keresztelő ruhácskáját.
Egy régi katolikus szokás szerint a menyasszony díszes esküvői ruháját a templomnak ajánlotta, hogy miseruha készüljön belőle.

TORTA
Minél nagyobb és szebb a torta, annál több gyermeke lesz majd az ifjú párnak.
A torta közös felvágása az összatartozást és egységet szimbolizálja az ifjú pár előtt áló házasságban.
Akinek a keze felül van a torta felvágása közben, az fogja a viselni a házasságban a nadrágot.
Édesek lesznek a házasévek, ha az ara és az ifjú férj megetetik egymást egy-egy falat tortával.

VARRÁS
Bánatot és szomorúságot hoz a babona szerint, ha a menyasszony maga varrja esküvői ruháját és annyit könnyet hullat majd, ahány öltéssel a ruhája készült.
Azt mondják, a hajadon varrónő, aki egy menyasszonyi ruhán az első öltést ejti, egy éven belül maga is férjhez fog menni.
A babona szerint nem szabad fütyülni abban a helyiségben, ahol a menyasszonyi ruha készül, mert odacsalja a gonosz szellemeket.

1 megjegyzés:

andrea írta...

köszi a sok infót. felhasználom őket majd román oldalunkon